Egy komor szülinap

 Eltelt ez a sötétszürke nap is. Anyám a vége felé telefonált hogy vegyek tortát amit szeretek és a tescoban ki is választottam egy orosz krémtortát hogy a karomban fogva kerüljek forduljak vele pár kört a polcok között, de aztán rájöttem hogy egy tortára pont most egyáltalán nincs szükségem.
Persze kerestem valami alternatívát, de hiába korzóztam se bonbon se valami "finom" szesz amit meginnék főleg hogy minden szökőévben van kedvem inni.
Fáradtan és elnyűtten vánszorogtam az autómata pénztárhoz.

Valahogy elgondolkodva így 45 évesen rohadtúl nem értem el semmit az életben.  Jó tudom nem kéne összehasonlítgatnom magam másokkal, de sok korombelinek már lassan felnőnek a gyerekei én meg ilyen téren sehol sem vagyok. Nem hogy gyermekeim nincsenek de normális társat se találok.

Szokták mondani hogy "minden hülye tud gyereket csinálni" ha ennél van lejjebb akkor nekem még az se megy.

Tegnap az Animal Planet csatornán volt egy műsor amiben deformált testü állatokat mentettek meg
- kutyákat.
Azt találtam anyámnak mondani, egy a Netflixen megtekinthető műsorról amit amúgy még nem láttam de a címe nagyon megfogott: Természetellenes szelekció, szóval ezzel kapcsolatban mondtam neki hogy beteg állatokat megmenteni pontosan ezt jelenti. Beleavatkozunk a természet rendjébe és több ezer dolláros műtétekkel mentenek meg szinte normális életre képtelen állatokat amelyek más körülmények között elpusztulnának.

Erre ő azt kérdezte, hogy akkor minden életképtelen állatot öljünk meg?
Mondtam hogy csak elméletben gondolom így hiszen elismerem hogy ezek iránt az állatok iránt nyilván a gazdáik éreznek szeretetet emiatt tesznek meg értük mindent.
S hozzátettem hogy lehet bizonyos körülmények között én sem vagyok életképes tehát ezzel elismertem hogy 45 évesen az anyámnál héderezni nem egészen normális életvitel.

Aztán most hogy ezt írom eszembe jut hogy vannak és voltak is hosszútávú céljaim, amelyeket inkább többé mint kevésbé mindíg sikerült megvalósítani, szóval mit panaszkodok itt! Amit akarok azt valóra tudom váltani. Lehet az a bajom hogy hétről hétre szembesülök azzal, hogy lenne elintézni valóm de olyan munkarendben dolgozok, hogy esélyem sincs elintézni őket, aztán szép lassan elodázom és a végén annyi stressz felgyülemlik bennem miattuk ami egyszerűen minden energiámat felemészti, aztán elkeseredem, hogy nem vagyok ura az életemnek pedig minden a saját döntéseimből következik.