Magamról

Jelzem előre, hogy nem köteleztem el magam pozitív vagy negatív hangvételű írások mellett, ez inkább egy út amin keresztül a feszkót levezetem. Jobb hijján ez marad, miután sem társasági ember nem vagyok, és párkapcsolatban sem élek jelenleg. A fejem vagy az öklöm falba verése meg nem opció.

Rólam és a hátteremről néhány szóban avagy az én történetem. (Helyezd magad kényelembe ez hosszú lesz) 

Édesanyám mérnöktanár (középiskolai), édesapám technikus géplakatos. Szüleim között 16 év korkülönbség van anyám javára. 28 év házasság után elváltak.

Apámmal mindíg is rossz volt a viszonyom, főleg az ő távolságtartása miatt, de lehet ott más is az ő hátterében, például az ő apukájával és édesanyjával való rossz viszonya okán gyaníthatóan.

Édesanyám újpesti születésű, több lánytestvére is volt kereskedő családból származik a II. világháború végén volt gyermek. Az édesanyja korán meghalt, ezért a testvéreivel különböző családokhoz kerültek, ezért csak 1 hugát ismeri. Bombázások stb... látott borzalmakat. 

A keszthelyi Georgikonon végzett agrármérnök majd később tanári diplomát szerzett. Párt tag volt hitt abban a rendszerben addíg amíg Nagy Imrét ki nem végezték akkor csalódott.
Édesapám a 2. férje. Az ezt megelőző házasságából van 2 fia, nekem 2 féltestvérem. A fiatalabbik már meghalt harminc éves kora körül (ekkor már családos volt) autóbalesetben máig tisztázatlan egészségügyi okból.

A nagyobbik Budapesten él a családjával. Mostanság édesanyám szorosabbra fűzte velük a kapcsolatot miután elkapta a Covid vírust, kórházban ápolták és a halálhoz nagyon közeli álapotot élt át.
Valamint azért is, mert az első házasságból való válásakor az első férje gyámságot szerzett a 2 fia felett anyám ebbe majdnem beleőrült. Bár lett egy 3. fia - én, de egész életében szenvedett attól hogy a fiait cserbenhagyta és/vagy nem töltött velük annyi időt amennyit lehetett volna, ezért végnapjait (reméljük sokáig él még) a bátyámmal és családjával szándékozik tölteni lévén hogy jelenleg 86 éves. Szellemileg épp egészségi álapotához képest tevékenyen tölti nyugdíjas éveit.

Gyerekkoromban apám, tudniillik ő falusi életvitelt kedvelő, nem volt hajlandó sokáig anyámmal élni a városban ahol neki lakása volt. Szüleim vettek egy hegyi ingatlant arra építettek egy pincét amit, ahogy lehetett apám be is lakott. Lakatosműhelyt épített és a továbbiakban ott tevékenykedett. Én otthon a városban, apám kint a "hegyen" élt, így anyám időközönként kiment velem, idősebb koromban nélkülem apámhoz és ott egy második háztartást is vezetett, kertészkedett stb... 

5-6 éves korom körül apámmal elmentünk nagyszüleimhez, gyakran látogattuk akkoriban őket. Tél volt sűvített a csípős hideg szél hófúvott utakon kocsikáztunk. A várostól ahol éltünk 6 és fél km-re volt nagyszüleim háza. A falú egy hegyen volt található az utolsó ház volt az övék. Anyám elmondása alapján valamilyen okból talán eluntam magamat a felnőttek beszélgetésén úgy hogy egyedül neki indultam a téli tájnak.
Anyám óriási megdöbbenésére nyitott ajtót otthon s kérdezte:
- Apád hol van?
- Mamánál, de én eljöttem.
- Nem féltél ekkora utat megtenni?
- Fáradt és álmos voltam de, tudtam hogy ha leülök megfagyok.
így mesélte.  

Nem mellékes háttér információ hogy nagyszüleim nem helyeselték szüleim házasságát. Apám a legkissebb gyermekük volt. Folyton úgy érezte lekicsinylik nem becsülik semmibe veszik. Sem őt sem a dolgait munkáját (pedig Németországot megjárt tapsztalt szorgalmas szakember volt) sem feleségét gyermekét, pedig biztos igyekezett. Erről még mesélek de a családjukban feketebárány voltam. 

Anyám elmesélte hogy szőke kisgyerekként egyre másra kislányak néztek, de folyton eltűntem mellőle elcsavarogtam és elvesztem, úgy hogy engem kellett keresgélnie, kérdezősködni nem láttak-e hol vagyok?!
Azon a környéken már mindenki ismert és visszakérdeztek az emberek hogy:
"Azt a kisfiút keresi aki folyton elveszik?"

Már akkor is a legbensőbb készteéseim közé tartozott elveszni. 

Ez később is okozott fennakadásokat mikor elszöktem az oviból akkor meg az ovónők keresgéltek mert hazamentem. Erről már vannak emlék képeim nem teljesen haza sikerült a menet, csak a ház sorunk mögé onnan ráncigáltak elő.

Ahol túl nagy a feszkó vagy pont hogy túl passzív érdektelen a hely onnan eljövök.
Voltak munkahelyeim ahol pattanásig feszült helyzetekben, mindent leszarok alapon eljöttem. Persze utána számonkértek, de kidumáltam magam mint Han Solo vagy nyilván vállaltam a következményeket.

Szóval alapvetően mindíg feltaláltam magamat, sőt új munkahelyeken első dolgom mindíg az hogy felfedezem a terepet, milyen erőforrásokból dolgozhatok mi áll rendelkezésemre. Aztán öszpontosítok a problémák megoldására. Nem érdekel hogy a dolgok kinek a tulajdona vagy nem szabad odamenni megfogni használni. Most hogy így leírom ez önfejűség igen, de kíváncsiság is.
Jó persze ha van kitől engedélyt kérni anyagok felhasználására inkább felvetem a problémát és a megoldást aztán cselekszem és ha nem vevő rá senki maximum a lehetőségeken belül könnyítem meg a munkám.

Az hogy eltűnök vagy éppen nem vagyok hajlandó az életteremmel a gondolkodásommal a szellemiségemmel össze nem férő helyen megmaradni valójában egy érzékenység.

Érzékenység az emberekre vagy az álltaluk teremtett közegre.  

Miután szüleim néha veszekedtek rengeteg időt töltöttem a környező erdők mezők bebarangolásával gyerekként. Nagy volt a fantáziám kavicsokkal játszottam űrrepülőnek autónak képzelve, egy bot is lehetett puska, az ellenséget pedig odaképzeltem. Megfigyeltem csigákat, hangyákat, rovarokat, madarakat, kígyót, békát virágokat. Tudtam hol vannak a róka ásta gödrök, hol vannak a fákon indaként növő kúszó növények, hol lehet cikláment találni, hol van virágos mező, hol szép a kilátás. Hol vannak a kivágott idős fák és azok rönkjei. Ha szomjas voltam a hegyi kútból húztam magamnak vizet. Melyben egy nagy vasvödörben érkezett a mélységből isteni hideg víz.
Akkoriban se internet se telefon se hasonlók és még is eltelt a nap sokszor több km-t is bejárva, messzi vidékek élményeivel gazdagon. 

A hegy környéki erdőben az út mentén volt egy idős bácsi, aki egy majorságban lakott egész épületegyüttesben ami vályogból készült meszelt falakkal, L alakú lakóház, pajta, ólak. Emlékszem a verandáján ácsorgott kék kötényében.
Apámmal néha bementünk hozzá a hogylétéről érdeklődve és egy fakerítés tetejére könyökölve úgy pipázott. A fakerítés teteje már fényesre volt csiszolódva olyan régóta szokása volt ott támaszkodni.  

Apámmal időnként elkocsikáztunk a néhány km-re lévő nagyszüleimhez. Nagyanyáém aki kedvesen fogadott megpuszilgatott. Ha már este volt nagyanyám elküldött a szomszédba egy barna szinű fedeles fogantyús zománcos edénnyel a kezemben hogy hozzak friss tejet neki.
Akkoriban még volt sok helyen szarvasmarha tartás. Gyakori látvány volt mikor falun délután hajtották be az állatokat az istállókba, az ezzel járó szagok is a mindennapok része volt. Békés érzülettel gondolok vissza rá.
Miután gyakorta meg kellett küzdenem a lépteim zajára a szomszédságból kirohanó bolond kuvasszal, nagyanyám egy bögre friss tejjel jutalmazott egy szelet friss házikenyér kiséretében. Azok voltak a szép idők.  

Teltek múltak az évek elérkezett a rendszerváltás el is múlt, anyám vissza szándékozott térni eredeti hitvallásához ami a katolikus hit. Elkezdtünk templomba járni elsőádozó lettem, majd bérmálkoztam.
Ez azomban kevés volt anyámnak érdeklődéssel olvasta, meg akarta érteni a Bibliát ezért egy adventista felekezet tagjával elkezdett tanulmányozni. Viszont egy konferenciájukra tartó buszon a csoport vezetője olyan hangnemben förmedt anyámra hogy 'mért nem eszi meg az alma magját, hiszen az a gyümölcs legértékesebb része' hogy anyám egy életre megbotránkozott, nem sokra rá megszakította velük a kapcsolatot de a Biblia igazságát ezek után is sóvárogva éhezte.   

Néhány évre rá egy jól öltözött fiatalember a városi lakásunk szomszádságában kopoktatott hirdetve az "igazságot" a hölgyet aki a közvetlen szomszédunk volt nem érdekelte ez a bibliai igazság, de anyámmal akit áthívott magához a szomszéd asszony bibliatanulmányozás kezdődött és ez a történet közel 20 éven át mély nyomot hagyott anyámban és bennem is mert 1-2 évre rá én is csatlakoztam ehez a Biblia alapú tanulmányozás sorozathoz.
Miután anyám bevárta hogy én is alkalmassá váljak a keresztelkedésre, csatlakoztunk egy kisegyház gyülekezetéhez ami sokak nem tetszését és ellenállását váltja ki azóta is.

Megmondom őszintén nagyon döcögősen ment a dolog számomra, de az egyház rengeteg irodalmát szerettem olvasgatni rendezgetni, de az alapvetően megkövetelt szolgálati órát nem igazán tudtam teljesíteni. (Házról - házra, vagy utcán leszólítva embereket) ezért elég gyakran kerültem a "tétlen" státuszba. A tesók nem szivesen hívtak szolgálatba vagy ha igen hagytam érvényesülni őket a munka nagyrészében. Ez nagyon sokszor akkoriban büntudatot okozott.

Inrovertált vagyok, akkor se voltam most sem vagyok társasági ember nekem spontán leszólítani embereket halálközeli élmény (sarkítva). Barátom is csak 1 esetleg 2 ember volt rendszerint.
A szolgálatban amit végeztünk akkoriban egy bizonyos ideig bírta ezt az idegrendszerem aztán kitört rajta a szociális fóbia és ekkor szívesen hagytam, hogy érvényesítse magát a testvér vagy testvérnő aki meghívott szolgálatba, pihennem kelett szolgálatot csak ritkán vállaltam.

Kitérő:
Sokan ezt nem értik akik például extrovertáltak. Azok például nem tudnak egyedül enni, talán aludni sem. Minket intrókat viszont kiráz a hideg egy nagyobb emberekből álló csortosulás láttán, egyszerűen lefáraszt minket, vagy legalább is nyomasztó hatással van ránk. Rám például hivatalos ügyekben intézkedni az erre való lelki felkészültség is pihenést igényel.

De kimenni egy erdőbe órákig figyelni egy pókot ahogy szövi a hálóját vagy csak hallgatni ahogy nő a fű, figyelni a bögre tea gomolygó gőznyalábjait az az igazi menyország. Egyedül vagyunk képesek igazán önazonosan önmagunk lenni kreatívnak lenni ez jelent igazán élményt. Az intrók éreznek így.

Sok embert ismerhettem meg ezen időszak álltal, de valójában nagyon magányos voltam. Sokszor megrendültem boldog párok meghitt öröme láttán, hogy nekem 27 évesen ez még nem adatott meg.
28 évesen anyám felfedezte hogy apám megcsalja s azonnal beadta a válókeresetet s ezután hosszú ideig acsarkodtak egymással ami engem nagyon kikészített. Ekkoriban már egy távolabbi nagyváros gyülekezetéből sok kedves velem egykorú fiatalt ismertem akik egy közös cégben dolgoztak, albérletben laktak, egy gyülekezetbe jártak. Látva a zaklatott körülményeim azt javasolták hogy amíg szüleim rendezik egymás között a vitás ügyeiket, költözzek a városukba. Munka, szállás van, gyülekezet adott, húzzam ott meg magam.

Így lett.
Hiszem, sokat tanultam azokból az évekből.

Ezt megelőzően a szülővárosom gyülekezetében levélben sok testvérnőt szerettem volna megismerni közelebbről (romantikus érzülettel), de sajnos talán a személytelen levél mint eszköz miatt ezek a harmatgyenge próbálkozások sorra nemleges válaszokat eredményeztek.

Hogy miért nem mentem oda ezekhez a lányokhoz simán egyszerűen beszélgetni?
Nagyon alacsony volt az önbizalmam. Stresszeltem nem jutott volna eszembe semmi csak hallgattam volna kukán. Kínos lett volna. A gyülekezet introvertáltként soha nem volt az a közeg ahol érvényesülni szerettem vagy tudtam volna. Hal voltam a száraz homokban ami párosodni szeretett volna.

Nem tudom, de az eddigiekből talán látszik hogy írásban vagyok igazán önmagam. Ahogy egyszer anyám mondta "úgy írsz ahogy beszélsz" viszont fordítva nem működik előzmény nélkül.
Akkoriban ha nem volt előzménye egy ismerettségnek tehát spontán hidegen kelett volna megismerni valakit főleg egy csinos lányt, elképzelhetetlen dolognak számított sajnálatomra nem csak akkor.
Még manapság is ha telefonra felteszem a Badoo appot a legtöbb nőt látva nekikeseredem 2-3 nap és szedem is le a Badoo-t mert ennek így semmi értelme. Nekikeserdeve nincs önbizalmam, önbizalom nélkül meg nem kezdeményezek. Nem mellékes hogy előfizetés is kell hozzá, de ha lenne olyanom, sem lenne lövésem se hogy mivel indítsak vadidegen nőknél. Az egyedi levelek olykor működnek, ha olykor megírok 10-et senki se válaszol. Szóval a VIP tagság is kidobott pénz.
 Ez kb ugyanaz a filing mint a nők oldaláról hogy mit kezdjenek 1500 db "Hello szia mizu" kezdetű levéllel. Ezeket a leveleket menedzselni szelektálni pláne kiszűrni a normális pasikat. Ch Ugyan már!

 Tudatában vagyok hogy simán utcán kellene leszólítani ismeretlenül nőket aztán lesz ami lesz, de akármennyire fáj, az sajnos nem megy. 

Majd sort kerítek rá valamikor és leírom egy átlagos napomat.
Könyörgöm egész nap talán reggel amikor a munkához megveszem a kaját akkor találkozom nőkkel, dolgozó nőkkel. Helló szia köszi, szép napot stb... délután meg hazamegyek fáradtan (építőiparból), nyilván nem sziporkázom a kezdeményező szövegektől melyektől világít az egyéniségem mint egy fákja a sötétben, nem vagyok feldobva hogy juhééééé mehetek vetíteni a társkereső oldalakra, amúgy nem is kenyerem.

És meglepő de még is szeretném ha valaki hazavárna közösen megnéznénk összebújva egy jó mozit és a többi ami közös örömöket okoz ami féreértés ne essék, nem csak szex. Lehetne házimunka is pédául. Vagy foglalkozás a közös gyerekeinkel. Erre vágyom.

Nagy problémám a társkeresés?! Rohadtúl jó megállapítás. Az volt egész életemben pontosan a szociális közege miatt. Nők egyedül alig vannak érthető okoból. Tudom én hogy feltételezhetően kedvesek meg minden de magammal is meg kell küzdenem mire szóhoz jutnék, eközben a választott nő elött kapok egyszerre agyvérzést és szívrohamot pedig csak egy szimpla beszélgetés. Ez vagyok én egy nyomi lúzer. sajnos.

Visszatérve...
Néhány, az új városban az új gyülekezetben való probálkozás is kudarcal végződött, de aztán emberemre akadtam.
Volt ott egy kissé beteges, gyengécske testvérnő aki akkoriban anorexiás szanatóriumból a halál torkából jött vissza, elkezdett a gyülekezetbe járni. Talán ő lepődött meg rajta a legjobban hogy iránta érdeklődöm, viszont kedves volt, közlékeny, és örömmel válaszolt a leveleimre. Igaz 9 év volt köztük ő 16 vagy 17 lehetett ezért várnunk kelett a kapcsolat hivatalossá tételéig amíg eléri a felnőtt kort. Természetesen elkezdtem neki udvarolni és ez több cipősdoboznyi személyes levelezéssé majd 11 év házasság közös megélésébe csúcsosodott ki.

Had mondjam el, hogy abban az egyházban azóta is helytelen a házasság elötti szexuális élet. (Igen jól értelmezed az egyház beleszól a párok életébe) Szóval mi ketten átéltük azt a folyamatot amikor legjobb barátokból legjobb házastársak lesznek akik elötte senkivel sem feküdtek le. Manapság a szüzesség, az igazinak való tartogatása már nem erény. A szüzesség inkább teher. Viszont mindenkinek a saját döntése hogyan szeretne élni.

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>





Szóval a lényeg hogy vallásos neveltetésben részesültem. A Biblia alapos és átfogó tanulmányozására alapozva csak hát sok szempontból kiforgatott írásszövegekre építve. Jelenleg nem vagyok semmilyen felekezet tagja, és anyám sem az. De igen volt idő amikor így volt. Hittem egy világméretű nemzetközi szervezetben hogy Isten, ezáltal a csoportosulás álltal szól a kiadványokon keresztül és áldás a létezése mindenki számára de, hogy egy kritikus weboldal szavaival éljek egy olyan buszra száltam fel aminek le voltak takarva az ablakai, egyik utas sem tudta hova tartunk, vagy meddig tart az utazás, csak a közösség összetartó ereje számított illetve az, hogy ennek a csoportnak az erkölcsi tisztasága mindenkinek a felelőssége. Ezt az elvet kezdettől fogva a tagok szívébe oltották. Igy ha valaki helytelenül viselkedett azt a tagok jelentették nem kelett erre külön státuszt fentartani.
Igen családok tagjai "dobták fel egymást" az elöljáróknak, hogy aztán feddést kapjanak vagy ha nem volt hajlandó az illető változtatni a viselkedésén akkor kiközösítették az egyházból.

Ami azt vonta maga után hogy az addigi gyülekezeti barátai akikkel addig szoros kapcsolatokat tartott fenn kollektívan elfordultak tőle. Nem köszöntek nem beszélgettek vele még együtt sem ettek vele és ez nyilvános helyre is igaz volt. Kapaszkodj meg. Családon belül ha volt kiközösített személy a családtagok ugyanezt a viselkedést tanusították amit fent leírtam. Én 4 évig voltam kiközösített és addig édesanyám az egyház irányelvei miatt el kellett hogy távolodjon tőlem holott egy lakásban laktunk az akkori feleségemmel együtt aki szintén egyháztag volt. Ők ketten ettek egy asztalnál nekem külön szolgáltak fel ételt 4 évig. A kapcsolat rideg volt csak az alapvető dolgokra korlátozódott.
Természetesen volt szexuális életem a feleségemmel, még ha az egyház bele is szólt az életünkbe egy házasfélnek vannak kötelezettségei a párjával kapcsolatban amit a kiközösítés sem írhat felül.
 
A kiközösítésem 4 évében ismertem meg olyan kiadványokat melyek kritikus hangvételt fogalmaztak meg az egyház hitelveivel kapcsolatban, s jöttem rá hogy tizen x évig hazugságban és mentális bilincsekben vergődtem miközben áldásnak kellett volna megélnem a helyzetem. Tanácstalan voltam azzal kapcsolatban hogy mit kellene tennem. Ezért bár a szervezet iránt bennem kihunyt a hit az Istenbe vetett hitemet nem vesztettem el azóta sem. Tudom ez nagyon spirituálisan fog hangzani de az ezt követő események nem az én szándékomból történtek inkább hagytam magam sodorni a történéseknek.

Vágy ébredt bennem arra hogy visszafogadjanak, ezt az egyházban egy 3 tagú bizottság dönti el, hogy megváltozott e korábbi bűnös viselkedésem alkalmas vagyok-e újra az egyház tagjává válni.
Olvasom-e a Bibliát, imátkozok-e eleget stb...

Az akkori próbálkozásom nem sikerült.

Miközben teljes szívből törekedtem a fenti jó dolgok újra szokássá tételére fél év elteltével újra próbálkoztam és ekkor már visszafogadtak korlátozott cselekvőképesség melett pl az összejöveteleiken  egy ideig nem szólhattam hozzá. Ebben az egyházban az összejöveteleik mindegyikén felolvasások vannak a kiadványaikból (könyvek folyóiratok) és kérdések amire a halgatóságból adják meg a válaszokat akik szeretnének válaszolni, de csak a kiadványokból vett válaszokkal esetleg hozzáfűzve saját tapasztalatot.  
 

Újra beszélhettem a hittestvéreimmel ami adott némi örömet, de valahogy bennem háború dúlt, tisztában voltam a tényekkel, hogy az egész egyház, a hierarhia, a tanítások minden hazugságok egymásra rakódott erkölcsileg szennyes bűzös halmaira épült, amit teológiailag képzetlen önhitt vezetők pakoltak egymásra az elmúlt 100 évben. Figyelmen kívül hagyva minden tudományos felfedezést vagy logikus összefüggést csak az állt mindenek elött hogy: Az egyház szent és tévedhetetlen Isten kijelölt szócsöve a nemzetek felé", holott rengetegszer modosították a hitelveiket amit úgy jellemeztek folyamatos finomodás az igazság tisztulása. Ugyanakkor ezek a módosítások hol rengeteg kiközösítéshez hol fiatal párok életébe való drasztikus beavatkozásához vezettek értelmetlen döntéseket és bizonyos értelemben áldozatokat követelve az egyháztagoktól de ők ezt ájtatos köntösbe bújtatva ünnepelték. Például: azt ha valaki házas létére nem vállalt gyermeket hanem az egyház munkáját helyezte az életében előtérbe és sokszor voltak olyan párok akik így is öregedtek meg gyermektelenül.Na most gondoljuk végig hogy ezt nagyon sokszor hazugságokban való hit táplálta. 

Nem tudtam mért vagyok ott ahol és hogy kerültem ide, pedig örülnöm kelett volna. Aztán rájöttem...

Isten vezetett idáig, mert semmiképpen nem lehet hogy egy ilyen sok erkölcsi tévedésben vétkes egyházhoz bármilyen köze legyen az igaz teremtő Istennek. Hamis próféták gyülekezete akik történelmük során többször is bejelentették az Bibliában olvasható apokalipszis eljövetelét pontos időpontokat megadva ami soha sem valósult meg. De ez szerintük mind nem számít, ők az Igaz Egyház azóta is.

Nem az volt a cél hogy újra egyháztag legyek. Ez csak eszköz volt ahoz hogy a családommal újra teljes jogú tagként kommunikálni tudjak, de ezt csak az egyház adta keretek között tudtam akkor megvalósítani, hiszen ők ennek az egyháznak teljes jogú tagjai voltak. Az egyház volt az ő életterük közegük amiben léteztek felfogták a világot értelmezték így vagy úgy a világukat.

Szisztematikusan elkezdtem a feleségemmel megosztani a kiközösítésem alatt megismert visszás dolgokat az egyház eltitkolt pedofil botrányait, azt hogy miközben az akkoriban még létező ENSZ szervezetről mint Sátán szervezetéhez tartozó intézményről írtak maga az egyház is részét kelett képezze az ENSZ egy könyvtári alegységének, hogy a kiadványaikban szereplő statisztikai adatokhoz hozzáférjenek. Aljas kétszinű eljárásmód volt információ szerzésre.
Megmutattam neki a Lelkiismereti válság c. könyvet amit egy egykori vezetőtestületi tag írt aki belelátott a szervezet alkotómunkájának forrásába, tudta mi az igazság és az amit a hívek elé tárnak.
Ami szöges ellentétben volt a valósággal.
A pénzügyi indítékaikat amely közelebb áll a kapzsisághoz miközben emeberek százezreit arra kondicionálják világszerte hogy dolgozzanak a szervezetnek önkéntesen, társadalmi munkába adományokat gyűjtve.

Lassan lassan megtört az a sok éves mentális védelmi fal amit ez az egyház a híveiben kialakít nagyon profin, hiszen minden az egyháztól jövő információ 3x 4x ismétlésre kerül.

1.) Mikor megkapják az új kiadványokat elolvassák.
2.) Aztán mielött a gyülekezetben felolvasásra kerül otthon felkészülnek ekkor már a lényeget a kiadványban szereplő kérdések alapján, a kulcsszavakat aláhúzzák, a (gyakran szövegkörnyezetéből kiemelt) támogató írásszövegeket elolvassák mellé.
3.) Mikor elérkezik az összejöveteli tanulmányozás ott a kiadvány cikkét újra felolvassák és ha nem is mindegyik írásszöveget de néhányat ott is felolvasnak. S a kérdésekre válaszolnak.
4.) Személyes tanulmányozáskor sok információ ismétlődik az összefüggések okok okozatok a tanítás rendszerében összekapcsolódnak megerősödnek. Főleg ha sok ember hisz ugyanabban, nehéz önálló értelmezésbe fogni ez amúgy kimondatlanul tiltva is van.

A feleségemmel egyetértettünk hogy nem szeretnénk ilyen egyház tagjai lenni és közösséget vállani vele ezért édesanyám elé áltunk és bejelentettük elkülönülésünket a gyülekezet további életétől.

Anyám megrémült de nyitott volt az álláspontunkra.
Anyám szemszögéből ő idős volt, sok kedves barátja volt a gyülekezetben, valahol tudta hogy nincs minden rendben az egyház dolgaival kapcsolatban de szeretett a fiatalokkal együtt szolgálni, bibliatanulmányozásokra, újralátogatásokra hívták talán kicsit újra élhette tanári hivatást. Sokak nagymamája volt a gyülekezetben, szerették.

Az elöljáróink tudomására hoztuk a közös döntésünket.
Ők mindenféle velünk való egyeztetés nélkül azt a tanácsot adták édesanyámnak hogy küldjön el minket a közös otthonunkból majd a gyülekezet gondoskodik őróla. Anyám nem-et mondott. 

(A gyülekezet gondoskodására amúgy volt már példa korábban: Egy középkorú testvérnő esetében amikor is fiatal felnőtt lányai paráznaság vétkében bűnösen kiközösításre kerültek mert nem testvérrel (az egyházba tartozó férfi) jöttek össze hanem kivülálló személlyel, az egyház úgy fogalmaz "világi személy". Nem is igazán az volt a baj hogy világival jöttek össze, hiszen a gyülekezetben vannak olyan nők akiknek világi férje van, hanem hogy házasságon kívül éltek szexuális életet, de hát a világban egy férfinak mondja azt egy lány, hogy csak akkor lesz szex ha összeházasodtunk, úgy ott hagyja az a férfi  azt a nőt mit a szart. Egyépként meg előtte évekig kerestek maguknak párt a gyülekezetben sikertelenül, pláne hogy az egyházban tiszteletlenség ha a nő kezdeményez.
Na szóval a testvérnő lányait kiközösítették habár végül is házasok lettek mindketten, de az már senkit sem érdekelt. A testvérnőről meg a gyülekezet gondoskodott csak hát semmilyen kapcsolata nem lehetett a lányaival pláne az unokáival hiszen kiközösített személyektől származtak. Persze idővel lett velük kapcsolat, de hivatalosan semmilyen kapcsolatot nem tarthatott volna.)

Visszatérve: Az elöljárók döntése hogy minket (a feleségemet és engem) abszolót kivontak az egyenletből nagyon meglepett, inkább a feleségem miatt hiszen ő már akkor évek óta úttörő volt vagy is havi szinten nagyon magas óraszámban végezte a házról házra végzett szolgálatot.

Anyámat nemsokra rá, kérték birói bizotság elé. Ahol azzal vádolták hogy a családja fontosabb mint Jézus vagy is az egyház hitelvei (szerintük ez egy, és ugyan az).
Ez anyámat nagyon mélyen érintette és emlékeztette az elöljárókat, hogy végig kelett szenvedje azt a 4 évet a kiközösítésem alatt, semmilyen közeli lelki kapcsolatot nem tarthatott fenn a fiával. Ezt újra ő nem teszi meg senkiért pláne hogy a lányaként szeretett menyével is ugyanígy kellene viselkednie.
Zokogva hagyta őket főni a saját levükben és ezzel lezárultak azok az évek amit Jehova Tanúiként éltünk meg mint család.

Én pedig idővel rájöttem hogy Isten vezetésével voltam képes kihozni a családomat ebből az egyházból. Őnélküle erre képtelen lettem volna és lelkem legmélyéig hálás vagyok hogy erre indíttott hiszen mindannyian mentális lelki és szívbéli szabadságban élünk. Nem mindíg hozunk jó döntéseket de a döntéseink a mieink. Csak Istennek vagyunk alárendelve nincs senki közvetitő. 

Ezután évekik csak éltük az életünket, az elhagyott gyülekezeti szokások helyét új elfoglaltságokat kerestünk, új célok jöttek mentek. Én sokáig őrizgettem nagyon sok évfolyamnyi komoly mennyiségű egyházi irodalmat legalább 30 évfolyamnyi folyoiratot rengeteg keresztelkedésem elött kiadott könyvet füzetet szóróanyagokat, amihez lelkileg nagyon ragaszkodtam bár tudtam hogy hazugságra épülnek, a nagyobb baj hogy megtévesztési szándékkal.
Ezek egy idő után nagyon sok hasznos helyet foglaltak el úgy hogy a garázsba kerültek, azután elkülönülésünk után 4-5 évre rá egy szilárdan eltökélt pillanatban egy papírgyűjtő tárolóba. Azóta sem bántam meg talán 1-2 kiadványt kivéve. De megvagyok azok nélkül is csak időt rabolt volna el ahogy mindig is tette. 

Anyám egy délután a szobájába hívott hogy beszélgessünk és elmondta hogy ha már így alakult hogy kihoztam őt ebből az egyházból ne hagyjam őt magára a vallás témában keressek helyette más lehetőséget hiszen társaságba azért kell járni.

Ekkoriban mint hogy nekem is igényem volt a sok bibliatanulmányozás szokása révén hogy kutatásokat végezzek találtam egy budapesti családot akik egy amerikai szervezetet képviseltek név szerin
Ariel ministries. Ezt a szervezetet egy haszid zsidó származású férfi vezeti aki megtért messiáshívő.

Röviden ki tudná jobban elmagyarázni Jézus tanításait vagy cselekedeteit ha nem egy zsidó ember aki érti egy másik zsidó ember (Jézus) indítékait. A bibliai szövegkörnyezetet olyan plusz információkkal látja el ami a bibliában nincs benne, de egy zsidó származású ember a nemzete kultúrájának történelmének ismeretében tudhat és a bibliai szövegeket abba a kontextusba tudja helyezni amelyben azok megtörténtek abba szellemiségbe amelyben lejegyzésre kerültek de egy európai kultúrkörben élő embernek ez egyáltalán nem, adott vagy érthető. A haszid zsidó hovatartozás pedig garantálja ezen információk precíz valódiságát hiszen a haszid zsidók azok akik eldöntik egy ismeretlen dologról hogy kóser vagy nem kóser egy másik zsidó ember számára. Ez a zsidó hit alapja vagy is hogy valami tiszta vagy beszennyezett-e.

Arnold Fruchtenbaum aki azonos ezzel a zsidó férfival olyan megvilágításba helyezi a bibliai szövegeket amelyek rengeteg "ahaaaa" élmányt okoztak számomra, ő pedig a gyülekezetek felépítéséről azt írta hogy a baptista gyülekezet felel meg a legjobban a biblikus gyülekezet képének.

Mindvégig a forrást kerestem így érkeztem el egy zsidó szemponthoz hogy megtaláljam az igazságot.

A városban ahol élek kersni kezdtem Baptista gyülekezetet de sajnos ilyet nem találtam, csak akik kapcsolatban vannak a Baptista egyházzal. 

Levelet írtam a megtalált gyülekezet elérhetőségére és röviden vázoltam a családunk történetét, szabadulásunkat Jehova Tanúitól s az azt követő passzív éveket.
Az új gyülekezetünk presbiterei örömmel fogadtak minket.

Új barátaink lettek. Mivel feleségem nyitottabb személyiség ő könnyebben találta meg velük a közös hangot, én itt sem találtam a helyem.
Még bennem volt az egységesítés igénye hiszen Jehova Tanúinál minden gyülekezet minden városban sőt minden országban ugyan úgy épül fel ugyanazokat a kiadványokat olvassák, közel azonos időben jelennek meg, mindenhol ugyanazokat az énekeket éneklik csak a nyelvük más. Az új gyülekezetben meglátogattunk más gyülekezeteket ahol a 2 gyülekezet között is eltérő énekeket énekeltek semmi sem volt fix mindenhol mindent máshogy szerveztek vagy kiviteleztek csak az elvek voltak azonosak.
Ez cseppet sem könnyitette meg a beilleszkedést.

Ráadásul a gyülekezet egyik presbitere illetve a fia és azok baráti köre irányítása alatt volt a gyülekezeti zenei részleg természetesen az apa engedélyével. Kis helyet bérelt a gyülekezet ahol iszonnyú hangos zenei kísérettel adták elő az az énekek zenélyét. Ügyesek voltak de konkrétan rock koncert stílust kezdett a zenekar felvenni a hangnyomás és a decibelek tekintetében, ahelyett hogy a híveket a zenével Isten színe elé az imádat gyakorlatához kísérték volna helyette az első sorokban lévők a hallásuk épségét veszélyeztették.

Persze ez egy szubjektív vélemény. Jani a huszas évei elején járó basszusgitáros srác erre a felvetésre azt nyilatkozta hogy nem is elég hangos a zene.

Röviden összeütközésbe kerültem ezzel a csoportal a zene hangosságával kapcsolatban. A stressz hatására kétértelmü meggondolatlan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, én pedig ezután nem voltam hajlandó ebbe a gyülekezetbe járni. Nem is találtam benne a helyem. Anyám és feleségem továbbra is jártak. Beiratkoztunk esti gimnáziumba feleségemmel ami nekem már korábbi próbálkozásokkal együtt ezuttal sem sikerült.

Sajnos van egy nagyon gyakorlatias elemző gondolkodásom ami nem enged hasznavehetetlen elméletekkel foglalkozni évekig. A sorra vett matematikai módszerek konkrét problémamegoldások nélkül csak elmélet amit elfelejt az ember. Nyilván ha nagyon beleássa magát az ember van mindennek értelme de ennek akkor és ott nem nagyon volt. Erre föl a tanáraink közül is többen elismerték, ezeket a dolgokat amit megtanulunk sehol nem fogjuk hasznát venni, sok helyen csak az érettségi megléte számít amit érte megtanul az ember az nem nagyon.

Más célok megvalósítása után néztem, ez és a feleségem tanulmányi kötelezettségei és feladatai miatt érzelmileg eltávolodtunk egymástól. Egyszerűen nem volt időnk egymásra és észrevétlenül kihunyt bennem minden érzés a párom iránt ő viszont szeretett.

Volt egy közös fiatal nő ismerősünk akinek hagytam hogy elcsábítson. Viszonyt kezdtem vele. Jó érzés volt a változatosság azelőtt csak a feleségem volt partnerem.
Nekem nem volt viszonyítási alapom, nem voltak csajaim házasságom elött ami akkoriban erkölcsi előnynek számított és erénynek az most hátrányomra volt. Viharos szenvedélyes szeretkezések voltak csaj nimfomán volt szerette a durvább szexet is.

Feleségem viszont jól ismert azonnal rájött hogy megváltozott valami, én pedig nem eröltettem a titkolózást. Ő az elején megmondta hogy, ha beleszeretek valakibe szóljak megbeszéljük sajnos nem így jártam el. Azonnal bejelentette hogy elköltözik keres albérletet. Bár sajnáltam a dolgot vállatam a következményeket nem akartam még jobban megnehezíteni az érzelmileg amúgy is nehéz időszakot.
Megbeszéltük mely bútorokat viheti el segítettem a költözésben.

A másik nővel való viszonynak gyorsan vége lett a személyiségbeli különbségeink a nézetkülönbségeink miatt.

A gyülekezetben bejelentettük hogy elválunk. Egy prezsbiter különösen harcolt a házasságunk megtartásáért mindkettőnkel komolyan beszélgetett. Velem konkrétan az otthonában, de sajnos nem éreztem a nejem iránt semmit ez olyan időszakom volt, mint mikor egy író alkotói válságba jut vagy kiég. Talán depressziós is lettem, nem tudom. A házasságunk menthetetlen volt. A kis növényt már nagyon régen nem öntözték csak egy összeszikadt kemény agyagrög lötyögött egy cserépben.
Vége volt.

Telt múlt az idő hónapok is, elérkezett a válóper. Mi nem fordultunk ügyvédhez csak egy jógi tanácsadóval konzultáltunk a céljainkról. Egy papírra legyen ráírva hogy már nem vagyunk házastársak ennyi. Azon a napon Zsuzsi a feleségem feljött olyan ruhában volt mint ha Jehova Tanúiként gyülekezetbe készültünk volna csinos volt és sugárzott. Mondta készüljek persze meg volt beszélve, magamra kaptam valami hétköznapit aztán megmutattam magam hogy festek.

Mondta: Nem nem nem ez így nem lesz jó, így nem jöhetsz! Bíróságra megyünk oda ki kell öltözni. 

Odament a ruhásszekrényemhez és összeválogatta nekem a legelegánsabb öltönyömet ingel nyakkendővel meg ami kell. Mint ha esküvőre mentünk volna.
A bíróságon csak néztek minket az emberek hogy "Kik ezek! Mért vannak így kiöltözve?".
A bíron és rajtunk kívül senki nem volt a teremben. Megdícsért minket a békés viselkedésért  és a megjelenésünkért is. Hálás voltam mert ez csak Zsu érdeme senki másé. 

Kiléptünk a bíróság hatalmas faajtaján hűvös levegő olálkodott körülöttünk.
Gondoltam egyet és meghívtam Zsuzskát cukrászdába így kirittyentve magunkat méltó befejezése lett 11 évig tartó házasságunknak. Megköszöntük egymásnak az eltel 11 évet amiben volt jó is rossz is de élmények is bőven akadtak. Aztán mint két jóbarát mindenki ment tovább a saját útján.

Visszagondolva sok pár acsarkodik milliókat költ ügyvédekre, lelkileg megterheli magát haragot tart utálatos a másikkal, ha vannak gyerekek akadályozza a láthatást vagy éppen a gyerekeit ellene neveli, manipulál stb... Ez tök felesleges. Úgy is lehet ahogy mi váltunk. Elfogadni a nyilvánvalót azt hogy vége van a kapcsolatnak nincs tovább, és élni tovább az életet nyitottan. 

Zsuzsi a gyülekezetben később megtalálta a párját pár éven belül össze is házasodtak. Boldogok és örömömre szolgál hogy révbe ért Laci oldalán.
Ösztönöz egyépként az is ahogy egyszer nyilatkozott erről. Azt mondta hogy nagyon hálás nekem mert ha nem lett volna a feleségem sose találkozik Lacival, szóval miattam találtak egymásra, és ez jó dolog. Nincs jó és rossz dolog ebben. Én még keresem a másik felem, talán nem vagyok még kész rá vagy az élet mást tartogat számomra. Lehet hogy soha sem lesz saját gyermekem, lehet hogy megöregszem megkeseredek és egyedül halok meg ahogy nemrég gondolkodtam rajta sóvárogva az élet szépségeit. Lehet hogy valaki más egy gyönyörű nő is ezt gondolja és ez a gondolkodás megakadályoz mindkettőnket abban hogy egymásra találjunk.   

Ó ez egy hosszú hosszú történet és én szívesen mesélek...
Folyt. köv.